Grammy 2002
Az idei Grammy-díjak nyertesei között egyaránt vannak nagy múltú énekesek és együttesek, valamint pályájuk elején álló, de máris komoly babérokat begyűjtő előadók.
Dátum: 2002-02-28 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:08.599732, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Alicia Keys, a rhythm and blues 21 esztendős üdvöskéje csaknem százszázalékosan megfelelt az előzetes bizalomnak és hat jelöléséből ötöt váltott díjra. A jelentős díjak közül övé az év dala és ő lett az év felfedezettje is. E kategóriára a szakemberek nagy figyelmet fordítanak, hiszen több sztár érte el itt első sikereit.
Nagyon szép eredmény a U2 négy Grammy-díja. A rajongók bizonyára csalódottak, hiszen nyolc jelölésből négy díjukkal "csak" ötven százalékos eredményt értek el kedvenceik. Egyenletes teljesítményüket dicséri viszont, hogy a rock-kategóriában elért sikerüket megismételték és ismét megnyerték az év felvételének járó arany gramofont. Walk On című díjnyertes dalukat az üldözött mianmari (burmai) ellenzéki politikus-asszonynak, Aung San Suu Kyinak ajánlották, aki szerepel is a zenekar klipjében.
Az ír rockbanda híveit talán megnyugtatja, hogy volt sokkal nagyobb "bukás" is. A feltörekvő nemzedék sokra tartott rhythm and blues előadója, India.Arie például hasonló kitörést remélt, mint néhány éve Lauryn Hill, de hét jelöléséből egyet sem tudott valóra váltani, így sorsa emlékeztet egy másik pályatársáéra: Mariah Carey néhány éve fél tucat jelöléssel a zsebében maradt üres kézzel.
Szokatlan, hogy nincs a díjazottak között a rockos Sheryl Crow, ő "idegen pályán", a countryzenében próbálkozott, és ott a jelek szerint nem igazán otthonos. Nem nyert Erykah Badu sem.
Lenny Kravitz gitáros és énekes - akárcsak tavaly - ismét megnyerte a férfi rock kategória versenyét. Képességei nyilván megvannak, teljesítményét azonban sokan megkérdőjelezik, mondván: van nála jobb.
Főleg az idősebbek örülhetnek Eric Clapton, Jeff Beck, Bob Dylan és James Taylor díjazásának. Clapton számára - úgy tűnik - már kötelező a díj. Reptile című száma az azonos címet viselő albumról szép darab, jobb az egész lemez átlagánál. Dylan három jelölésből csak a folk kategóriában kapott elismerést a Love and Theft című albumáért, meglehet a róla jelölt Honest With Me talán eredetibb és jobb, mint Lenny Kravitz nyertes dala - talán ő maga is boldogabb lett volna, ha a rockerek között nyer.
A country és a folkzene diadala Alison Krauss három, valamint az O Brother Where Art Thou című filmzene lemeze. A műfaj hívei -akárcsak maga Johnny Cash - bizonyára értetlenkednek azon, hogy a minap hetvenedik születésnapját ünneplő énekest nem jutalmazták, pedig erre már többször is volt példa.
A hagyományos blueslemezek között bizonyára sokan nem Jimmie Vaughant, a fiatalon elhunyt Stevie Ray Vaughan testvérét várták befutónak, aki egyébként nagyon sokat fáradozik a műfajért. Az azonban még váratlanabb, hogy a szélesebb körben jórészt ismeretlen Delbert McClinton a kortárs blues kategóriában olyan nagyágyúkat utasított maga mögé, mint Buddy Guy, Etta James, Keb Mo vagy Dr. John.
Az OutKast duó nem tudta megismételni a nagy rapper-elődök - Dr. Dre és Eminem sikerét -, öt jelölésből két díj született.
A fiatalok öröme a Coldplay, a Tool, a Linkin Park és a Train zenészeinek sikere. Bár már létezik külön latin Grammy, a latin zene hívei több kedvencükkel találkozhatnak a "nagyok" versenyében is.