Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Élet a szocialista pártban

Sorsom az elnökségre és a tagságra bízom, ítéljenek meg ők, és ne egy-két meggazdagodott politikus, akiknek semmi nem számít a hatalom érdekében - Tatár Csaba, az MSZP munkástagozatának volt ügyvezető alelnöke a pártból való kilépése előtt ezeket a sorokat írta Pál Györgynek, a szocialisták egri elnökségi tagjának.


Dátum: 2007-08-14 09:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:47:23.884938, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzet birtokába került Tatár Csaba és Pál György (a helyi párttagok előtt is ismertté vált) levelezésének egy részlete, amelyben a közelmúltban az MSZP-ből kilépett politikus megindokolja, miért hagyja el a szocialistákat.

-Kettőnk között az a különbség, hogy én nem felejtettem el, honnan indultam, és még a mai napig a melós szemébe tudok nézni, és ez a legfontosabb, legalább is a számomra - írta a párt munkástagozatának volt országos ügyvezető alelnöke, aki szerint a munkások bíztak az MSZP-ben, ehhez képest soha nem volt még ennyi munkanélküli, mint most.

Tatár a párt egri elnökségi tagjának kifejtette: soha ne tudja meg, milyen munkanélküliként élni, hogy gondolkodni kell rajta, hogy egyen vagy csak igyon egy pohár vizet, és meghagyja gyerekeinek az ennivalót, soha ne tudja meg, milyen érzés. [...] Sorsom az elnökségre bízom és a tagságra, véleményemet csak a tagság és a taggyűlés keretében vagyok hajlandó elmondani. Ítéljenek meg ők, és ne egy-két meggazdagodott politikus, akinek semmi nem számít a hatalom érdekében - zárta levelét Tatár Csaba, aki ezt követően kilépett az MSZP-ből. Bár sikerült beszélnünk a politikussal, aki már a Munkáspárt 2006 egri szervezetében politizál, jelenleg munkanélküli, de Tatár Csaba mégsem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Korábban megírtuk, hogy Tatár Csaba többek között a kisembereket sújtó, a baloldali értékrendet megtagadó intézkedések miatt hagyta el a pártot. Kifogásolta azt is, hogy az MSZP "kitagadta" Kádár Jánost, és elköltözik a Köztársaság téri székházból. Döntéséről nyílt levélben tájékoztatta Gyurcsány Ferencet, a párt elnökét. Egyik utolsó, még az MSZP politikusaként megtartott sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kormányt és a párt vezetőit, hogy térjenek vissza a néphez, és vessenek véget a munkavállalókat egyre inkább sújtó megszorító intézkedések bevezetésének, egyben helyi együttműködési megállapodást kötött a Munkáspárttal.

Emiatt bírálatot kapott a szocialisták helyi vezetésétől, "javasolták" neki, hogy a jövőben ne a sajtón keresztül üzengessen a kormánynak. Ebben a levélben Pál György egri elnökségi tag azt írta Tatárnak: "Azt hiszem, ennél nagyobb hibát ritkán követnek el politikusaink, mentségedre legyen mondva, hogy nem tartozol az MSZP profi politikusi rétegéhez. [...] Javaslom, a jövőben ne a sajtón keresztül szólítsd fel a kormányt, mert azt bármelyik párt, szervezet tagja megteheti, kivéve az MSZP-ben funkciót betöltő személyek. Azért nem tehetik meg, mert számukra nyitva állnak azok a csatornák, amik segítségével hatásuk lehet a folyamatokra. [...] Amennyiben nem tudnak élni a párton belüli befolyásolás képességével, saját magukról állítanak ki szegénységi bizonyítványt."

A közvetlenül a munkástagozat alelnökének távozása előtt írt levélben az egri pártvezető, Pál György azt írta még Tatár Csabának, hogy a tettei nem megfontolt, felelős döntésekről tanúskodnak.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek