A szakszervezetek ígérik, most kemények lesznek
A szakszervezetek már készülődnek az őszi tárgyalássorozatra a kormánnyal, és fogadkoznak, hogy még egyszer "nem nyomnak le a torkukon" visszafogott béremelést tartalmazó csomagot - írja a keddi Napi gazdaság.
Dátum: 2007-08-14 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82462
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:47:25.349884, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lapnak nyilatkozó érdekképviseleti vezetők ennek érdekében a sztrájkot is mint bevetendő eszközt említették, bár mindegyikük bízik a tárgyalásos megoldásban. Állításuk szerint a kormány nem tudja betartani korábbi ígéreteit, mert a megszorítások nem hozták meg a várt eredményeket, az infláció nem csökken, a feketemunka még az állami beruházásoknál is jelen van, s a közös teherviselés nem valósult meg.
Az üzleti hírlap szerint a legforróbb hangulat a pedagógusoknál és a közlekedésben uralkodik. A Budapesti Közlekedési Zrt.-nél és a Budapest Airport Zrt.-nél nem fejeződtek be az idei bértárgyalások, s mindkét helyen elképzelhető, hogy a szakszervezetek ősszel a sztrájkot is "segítségül hívják" a megegyezés kikényszerítésére.
Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint ok lenne a sztrájkra elég: nem nő a tanítók, tanárok bére, és az elbocsátások nemcsak bizonytalansággal, hanem az oktatás minőségének romlásával is járnak, ami sérti a gyerekek érdekeit.
MTI - fidesz.hu