Pártbotrány a baloldali szervezetekben
Úgy tűnik, az MSZP Pest megyei szervezete nem képes úrrá lenni a választókerület-szerte folyó hatalmi harcokon. Az MSZP munkástagozatának ügyvezető alelnökének pártból való kilépése is vitákat kavart.
Dátum: 2007-08-14 10:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82464
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:47:25.940595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Áll a bál a dunakeszi szocialistáknál. Tömegesen léptek be az MSZP helyi szervezetébe új tagok, saját elnököt választottak maguknak, és birtokba vették a párt székházát. Úgy tűnik, az MSZP megyei szervezete nem képes úrrá lenni a választókerület-szerte folyó hatalmi harcokon. A dunakeszi MSZP-sek most a partszékház birtoklásáért küzdenek
Pénteken az egyik csoport fúróval támadta még a székházat, és lecserélte a zárat. Ez a csoport választotta meg Kertész Lórántot, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnökét az MSZP városi szervezetének élére, ám a választást a megyénél nem hagyták jóvá, az új elnök státusa törvénytelenné vált A hatalmi harc gyökere őszig nyúlik vissza, amikor a megyei MSZP jóváhagyta a csörögi szervezet hetven tagjának átjelentkezését Dunakeszire. Tiltakozásul tizenöt dunakeszi MSZP-s kilépett a pártból, és megalapította az MSZDP helyi szervezetét.
A választókerület több településén is problémás volt, és hasonló harchoz vezetett a mesterséges létszámgyarapodás. A konfliktusokkal terhelt helyi szervezeteknél tendencia, hogy a Magyar Szocialista Pártot elhagyók a Kapolyi László-féle MSZDP-be lépnek be.
A helyi szocialistáknak a pártszékház ellenőrzésért vívott küzdelemmel telt a hétvégéjük Dunakeszin. Információink szerint pénteken a városi szervezet vezetésért küzdő egyik pártsejt tagjai megfúrták a székház ajtaját, és lecserélték rajta a zárat.
Elégedetlenségüket az váltotta ki, hogy az MSZP Pest megyei etikai bizottsága a közelmúltban nem hagyta jóvá azt a taggyűlést, amelyen Kertész Lórántot, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnökét a párt városi elnökévé választották. Kertész riválisai nem sokáig örülhettek a birtokukba került épületnek, ugyanis vasárnap a vitatott státusú elnökhöz hű baloldaliak "harc" nélkül ugyan, de visszafoglalták.
Kertész nem kívánt nyilatkozni, ugyanígy az ellenérdekelt csoport vezetője, Ábri Ferenc sem, ő korábban a cigány kisebbségi önkormányzat tagja volt, jelenleg pedig egyike a nyolcfős dunakeszi pártvezető testületnek. Információink szerint Kertészt június végén választották elnöknek, az után, hogy Tóth András távozott a dunakeszi alapszervezet éléről, sőt ottani tagságát is megszüntetve, az őrbottyáni szocialistákhoz lépett át.
A szervezetben folyó harc azzal kezdődött, hogy fél év alatt megduplázták a taglétszámot. A Pest megyei MSZP az ősszel kifogások nélkül elfogadta a csörögi alapszervezet hetven tagjának kérését, és Dunakeszire regisztrálta őket. Tiltakozásul decemberben tizenöten léptek ki a pártból, köztük az elnök és az alelnök, és megalakították az MSZDP helyi szervezetét. A kilépők között négy helyi képviselő is volt, ők valamennyien az SZDSZ-hez csatlakoztak. Az MSZP-nek ezzel megszűnt a dunakeszi frakciója.
A választókerület több településén is történt hasonlóan látványos létszámgyarapodás. A száznegyven fősre bővült csomádi szervezetben például százharmincan szegedi és nagykanizsai illetőségűek. A Magyar Hírlap forrásai arról számoltak be, hogy egy év alatt négy és félszeresére emelkedett Tóth András körzetében a tagság.
Szabó Imre, a Pest megyei MSZP elnöke lapunknak úgy nyilatkozott, etikai eljárás folyik, de az eredményéről csak a jövő héten tájékoztatják az elnökséget, így nem tudja, mi lesz a dunakeszi alapszervezet további sorsa.
Magyar Hírlap - fidesz.hu