Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lendületben a lejtőn: jóval a piaci várakozás alatt a GDP-bővülés

Az 1,4 százalékos bővülés jóval alulmúlja a piaci várakozásokat. A forint is gyengült a gyenge GDP-adat hatására.


Dátum: 2007-08-14 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82467
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:47:26.827547, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 1,4 százalékos bővülés jóval alulmúlja a piaci várakozásokat - igaz a már napvilágot látott kiskereskedelmi adatok fényében nem annyira meglepő. 1996 óta nem volt ilyen alacsony a GDP növekedési adat Magyarországon. A rossz érték mögött vélhetően a kormányzati megszorító intézkedések állnak, hiszen az állami kiadások drasztikus visszafogása rövidtávon mindenképpen GDP csökkentő hatású, bár a stabilizációhoz elengedhetetlen. Sajnálatos módon a strukturális problémák és a magas adóterhek miatt a magánszektor nem tudta átvenni a növekedés motorjának szerepét.

A fogyasztói árak júliusban nem változtak júniushoz képest, és 8,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az elemzők júliusra 8,4 százalék körüli 12 havi áremelkedést vártak.

vg.hu, MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek