Egyre gátlástalanabb fémtolvajok: vasúti hidat akartak lopni
Egy használaton kívüli vasúti hidat próbáltak meg szétbontani és darabonként ellopni fémtolvajok a Vas megyei Pinkamindszent közelében - tájékoztatta az MTI-t kedden Tóth László Zsolt, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Dátum: 2007-08-14 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82479
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:47:30.403787, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A pinkamindszenti önkormányzattól kaptunk bejelentést arról, hogy ismeretlen személyek egy, az önkormányzat tulajdonában lévő, régi használaton kívüli vasúti hidat lángvágóval szétvágtak és megpróbáltak eltulajdonítani" - mondta az őrnagy. A rendőrségi szemle során megállapították, hogy a híd fém szerkezetét több helyen megbontották a tettesek és megkísérelték a vasanyagot elszállítani. "A rendőrség előállított egy nemesrempehollósi lakost, akit azzal gyanúsítunk, hogy jelenleg még ismeretlen társaival követte el a bűncselekményt" - közölte a sajtóügyeletes. Hozzáfűzte: a rongálással okozott kár meghatározásához szakértőt vonnak be.
MTI - fidesz.hu