Meghiúsult az emlékfa-állítási döntés
Határozatképtelenség miatt meghiúsult az emlékfa-állítási döntés meghozatala a múlt év augusztus 20-i vihar áldozataiért kedden a főváros szakbizottságában; Ughy Attila, a testület fideszes elnöke a szocialisták szándékos politikai bojkottját vélelmezi az ügyben.
Dátum: 2007-08-14 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82482
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:47:31.338463, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottságának vezetője az MTI-nek elmondta, hogy egyetlen MSZP-képviselő sem jelent meg a testület ülésén. A fideszes elnök elmondta a rendkívüli ülésen egyebek közt arról kellett volna dönteniük, hogy közterület-használati engedélyt adnak-e a Bem rakparton tervezett emlékfaállításhoz. Az I. kerületi önkormányzat ugyanis júniusban testületi határozatban kezdeményezte a fővárosnál, hogy a múlt év augusztus 20-i vihar áldozatainak emlékére egy emlékfát állítsanak azon kidőlt gesztenyefa közelében, amely egy fiatal lányt megölt, többeket pedig megsebesített.
Ughy Attila aláhúzta: politikai oka lehet annak, hogy a 11 fős bizottság öt szocialista tagja közül egy sem jelent meg az ülésen. Sérelmezte, hogy a bizottság titkárságának előzetes érdeklődésére három szocialista is biztosra jelezte részvételét az ülésen, ám végül egyikük sem jelent meg.
Az elnök sajnálatos dolognak tartja, hogy miközben több ellenzéki is vidékről, például a Balatonról utazott fel az ülésre, az végül is meghiúsult. Megjegyezte, hogy a bizottság SZDSZ-es alelnöke is programot változtatott azért, hogy részt vehessen az ülésen. A politikus közölte, hogy a testület következő ülésén ismét napirendre tűzi az I. kerületi önkormányzat kérelmét.
Steiner Pál (MSZP) frakcióvezető az MTI megkeresésére nem reagált ez ügyben.
MTI - fidesz.hu