A SEEMO aggódik a szlovák sajtó szabadságáért
A bécsi székhellyel működő Délkelet-európai Médiaszervezet (SEEMO) - a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) tagszervezete - aggodalmát fejezte ki kedden amiatt, hogy szlovák kormány-tisztségviselők verbális támadásokat intéztek az utóbbi időben a helyi média ellen.
Dátum: 2007-08-14 17:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82494
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:47:34.846192, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Robert Fico miniszterelnök azzal vádolta a minap a szlovák tömegtájékoztató eszközöket, hogy nyíltan részt vesznek a politikai küzdelmekben, s kormányának nyílt politikai ellenzékévé váltak. Azt mondta továbbá, hogy a média zaklatja kormányának egyik miniszterét, Viera Tomanova munkaügyi, szociális és családügyi minisztert. (Médiajelentések szerint Tomanova - pozíciójával visszaélve - szabálytalanul támogatta állami pénzekkel volt munkaadóját, egy társadalmi szervezetet.)
A SEEMO nyilatkozata leszögezi: egy demokratikus társadalomban a tömegtájékoztató eszközöknek fontos kötelességük tájékoztatni a közvéleményt a kormány-tisztségviselők tevékenységéről, és jogukban áll vizsgálni az esetleges szabálytalanságokat. Egy politikusnak és különösen egy kormány-tisztségviselőnek el kell viselnie a bíráló hangú tudósításokat és a média vizsgálódásait.
A SEEMO aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy halálos fenyegetéseket kapott egy szerb újságíró, aki több bűnügyben készített oknyomozó riportokat, és fényt derített rendőri tisztségviselők visszaéléseire. Az újságíró-szervezet felszólította a szerb hatóságokat az életveszélyes fenyegetések alapos kivizsgálására és Stefan Cvetkovicnak, a TNT nevű, Bela Crkva-i független rádió- és tévéadó főszerkesztőjének védelmére.
MTI- fidesz.hu