Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jövő héten szembesítik a szemtanúkat Vadásszal

Várhatóan a jövő héten szembesíti a rendőrség a szemtanúkat Vadász János szocialista politikussal, aki a gyanú szerint július végén fegyverrel fenyegetett meg egy biciklis futárt a Kodály köröndön - értesült a HavariaPress.


Dátum: 2007-08-15 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82508
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:47:39.006483, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hírügynökség úgy tudja, hogy az illetékes kapitányságon augusztus 23-ra idézték be azt a virágárust, illetve a szomszédos kávézó tulajdonosát, akik látták a politikus és a kerékpáros közötti, július 24-i összetűzést.

A HavariaPress értesülései szerint ez alkalommal csak a politikussal szembesítik a két tanút, a kerékpárost ugyanis más időpontra idézte be a hatóság. Időközben egyébként Vadász János is feljelentést tett a kerékpáros ellen, mert állítása szerint az ráütött az autójára.

Amint az esetről elsőként tudósító HavariaPress megírta, július 24-én egy közlekedési incidens után fegyverrel fenyegetett meg egy autós egy biciklis futárt. A sofőr a kerékpáros elé vágott, majd megállította és a kocsijából elővett pisztollyal fenyegette meg. A biciklis segítségére siető tanúknak az autós egy, a parlamenti képviselőkéhez hasonló igazolványt mutatott, majd visszaült a kocsijába és elhajtott. A biciklis futár feljelentést tett; a fenyegetőző végül öt nap után jelentkezett a rendőrségen. Az első sajtóhírek egy ellenzéki képviselőt hoztak hírbe, a tettet azonban végül Vadász János, korábbi MSZP-s kormánymegbízott vállalta magára.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek