Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az oroszok szerint az EU az új tagok túsza

Az Európai Unió túszává lett néhány olyan új tagállamának, amely történelmi revansot akar Oroszországgal szemben - vélekedik az orosz külügyminiszter az Oroszország a globális politikában című folyóiratban megjelent cikkében.


Dátum: 2007-08-15 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:47:46.428314, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Európát az az abszurd helyzet fenyegeti, hogy kénytelen saját szétverését finanszírozni, amennyiben nem képes hatni néhány új tagállama álláspontjára, amelyet áthat a törekvés, hogy úgymond megállítsák Oroszországot és valamiféle történelmi revansot vegyenek rajta" - írta Szergej Lavrov.

Meggyőződésének adott hangot, hogy az Európai Unió és az európai politika mai problémái összességükben nem oldhatók meg az Oroszországhoz fűződő konstruktív és a jövőbe mutató, a kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatok nélkül, amelyek az Egyesült Államok érdekeinek is megfelelnek.

Arról is szólt, hogy a NATO - ellentétben Moszkvának tett ígéreteivel - tovább bővül, s a bővítést a demokrácia terjesztésének szükségességével indokolja, noha ez a magyarázat csak a naivakat elégíti ki.

"A NATO-tagság mint valamiféle belépő a demokratikus államok klubjába ma már a FÁK tagállamai számára is felmerül, de annak, hogy egy-egy állam kiállja-e a demokratikus voltát firtató tesztet, csupán egyetlen kritériumát vizsgálják, nevezetesen azt, hogy kész-e egy idegen politika farvizén haladni" - írta az Interfax orosz hírügynökség által idézett cikkében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek