Hét magyar alkotás a Szarajevói Filmfesztiválon
Hét magyar filmet is meghívtak az augusztus 17-25-ig között zajló Szarajevói Filmfesztiválra. A seregszemle játékfilm versenyének tízes mezőnyébe meghívást kapott Bollók Csaba Iszka utazása című alkotása - adta hírül a Magyar Filmunió.
Dátum: 2007-08-15 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82538
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:47:47.941312, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A versenyző rövidfilmek között Szirmai Márton Szalontüdő című hétpercesét mutatják be, melyet a magyar filmkritikusok a legjobb kisfilm díjával tüntettek ki januárban. A rövidfilm zsűribe a szervezők meghívták Kenyeres Bálintot, aki Before Dawn című filmjéért 2005-ben elnyerte a szarajevói fődíjat.
A dokumentumfilmek versenyében három magyar alkotás is indul. Varga Ágota: Szemünk fénye című filmje, V. Nagy Attila Günther von Hagens "anatómia művészről" készített Ember című munkája és Iván Attila A szép Tisza és más című filmesszéje képviselik a magyar dokumentumfilm termést.
A szarajevói filmfesztivál Fókusz programjában Fliegauf Benedek Tejút című locarnói fődíjas filmjét, Tarr Béla A londoni férfi című művét, valamint Srdan Golubović A csapda című szerb-német-magyar koprodukcióban készült moziját vetítik.
A CineLink elnevezésű szakmai programra Kocsis Ágnes és Andrea Roberti Pál Adrienn munkacímen futó filmterve kapott meghívást. A szarajevói fesztivál Talent Campus-án Vágási Emőke, Darvas Csanád, Madarász István, Ujj Mészáros Károly és Vadócz Péter fiatal filmkészítők vesznek részt.
lanchidradio.hu- fidesz.hu