Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz: összecsapták a szegedi költségvetést

Amennyiben mai ülésén voksol a szegedi közgyűlés a 2003-as költségvetésről, úgy a Fidesz-frakció kikapcsolja a szavazógépet vagy kivonul a teremből.


Dátum: 2003-02-07 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:33.262934, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Jóllehet Mózes Ervin jegyző a napokban arról tájékoztatott bennünket, hogy a közgyűlés két körben tárgyal majd a 2003-as költségvetésről, félünk attól, hogy a képviselő-testület már a pénteki ülésen szavazni fog a büdzséről. A Fidesz képviselőcsoportja kétfordulós tárgyalásra készült, illetve készül - hangsúlyozta csütörtöki sajtótájékoztatóján Dobó László, a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője. Elmondta: amennyiben a pénteki ülésen szavaznak a város idei költségvetéséről, úgy a Fidesz-frakció nem adja le voksát. Már csak azért sem szavazzák meg a költségvetést - hangzott el a tájékoztatón -, mert ahhoz még nem mellékelték a végrehajtási rendelettervezetet, ami nélkül a fideszesek szerint nem lehet elfogadni a büdzsét.

Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester kijelentéséről, amely szerint a korábban felvett hitelekből származó 2,3 milliárd forintos adósságszolgálat behatárolja az önkormányzat mozgásterületét, Dobó úgy nyilatkozott, hogy az összeg nem katasztrofális, az nem szűkíti le a város mozgásterét.

A képviselőcsoport vezetője és vezetőhelyettese, Szöllősi Béla úgy vélte, hogy a költségvetés-tervezet, amelyben szerintük több számbeli tévedés, elírás is található, kidolgozatlan, érezhetően kapkodva készült. Szöllősi szerint ellentmondás van abban, hogy a város vezetése egyrészt "érdekmúlás" miatt fel akarja bontani a Szeged Televízió Kft.-vel kötött szerződést, ugyanakkor 73 millió forintot tervez a helyi közszolgálati televíziózásra a büdzsében.

Makrai László szerint a költségvetés-tervezet elnagyolt, összecsapott munka, abban számos programot nem bontottak ki készítői.

Szabó C. Szilárd - Délmagyarország online

Kapcsolódó elemek