Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány ismét magára hagyja az embereket

Cser-Palkovics András kormányszóvivői tájékoztatóra adott reagálásában kijelentette: egyáltalán nem érti, hogy miért volt szükség a mai kormányszóvivői tájékoztatóra, hiszen a kormány által az augusztus 20-ai rendezvényekkel kapcsolatban kiadott kis tájékoztató füzetben azt írják, hogy "az ünnepi tűzijátékon nézőként minden kedves vendégünk saját felelősségére vesz részt".


Dátum: 2007-08-15 18:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82548
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:47:50.959019, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A kormány ismét magára hagyja az embereket

A Fidesz helyettes szóvivője kijelentette: ez a mondat egyértelműen azt jelenti, hogy a kormány újfent magára hagyja az embereket, csakúgy, mint a tavalyi tűzijáték alkalmával is tette.

Kérdéses - mutatott rá - hogy komolyan vehetőek-e a kormány mostani intézkedései, ha egy olyan embert neveznek ki a rendezvények főkoordinátorának, aki egy évvel ezelőtt sem tudta megvédeni az embereket. A kormány most meghívta egy rendezvényre a lakosságot - csakúgy, ahogy tavaly is megtette - annak ellenére, hogy 2006. augusztus 20-án sem tudta garantálni a biztonságukat - húzta alá.

Szilvásy György egy tavalyi MTI-beli nyilatkozatában konkrétan megjelölte Gál J. Zoltánt, olyan személyként, aki egyedüliként jogosult lett volna a tűzijáték leállítására. Ezért Cser-Palkovics András hangsúlyozza: Gál J. Zoltánt igenis felelősség terheli a tavaly augusztusi események miatt. Éppen ezért tartja arcátlanságnak a politikus, hogy idén ismételten őt nevezik ki az események főkoordinátorává.

Emlékeztetett arra, hogy a tegnapi napon a Fidesz egy javaslattal és egy követeléssel állt elő a kormány felé. Egyrészről követelték, hogy a kormány kárpótolja a tavalyi tűzijáték sérültjeit, és a rendezvény halálos áldozatainak családjait, valamint egyezzen ki peren kívül a károsultakkal. Másrészről pedig javasolták a kormánynak, hogy gondolják át, valóban Gál J. Zoltánt tartják-e a legmegfelelőbb személynek az idei tűzijáték főszervezői posztjára, ugyanis visszásnak érzik, hogy ismételten azt az embert nevezzék ki a rendezvény felelősének, aki tavaly már bizonyította alkalmatlanságát.

A reagálás végén a fideszes honatya néhány szóban kitért az új médiatörvény szükségességére. "Amikor a digitális átállásról szóló törvényt az országgyűlés megalkotta, akkor a kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy még ebben az esztendőben megalkotja az új médiatörvényt" - emlékeztetett. "Sajnos a 2007. őszi ülésszakra vonatkozó törvényalkotási programjában a kormány nem szólt arról, hogy mikor fogja ezt az új médiatörvényt megalkotni" - jelentette ki a képviselő.

Ezért két héttel ezelőtt Cser-Palkovics András írásban fordult Kiss Péter miniszterhez, aki válaszában jelezte: igaz, hogy a törvényalkotási tervezetben nem szerepel a médiatörvény, de továbbra is azt szeretné a kormány, ha még ebben az évben megszületne az új törvény. A fideszes honatya kijelentette: bíznak abban, hogy valóban komolyan gondolja a kormány az új médiatörvény megalkotását, azonban már így is öt hónapos csúszást kellene behozniuk.

Aláhúzta, hogy ezért a csúszásért Kis Pétert terheli a felelősség, és az is az ő felelőssége lesz, ha mégsem készül el idén az új médiatörvény. A Fidesz reméli, hogy minél hamarabb megindulnak az ötpárti egyeztetések, s a politikus kijelentette, pártja minden segítséget megad a törvény megalkotásához.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1132, 'source_type': 'media', 'source_id': 1073, 'target_type': 'article', 'target_id': 72297, 'relation_type': 'describes'}