Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Braun, a hivatalnok

Braun Róbertet, aki eddig megbízási szerződéssel dolgozott a Miniszterelnöki Hivatalnak, helyettes államtitkárrá nevezték ki.


Dátum: 2003-02-07 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7538
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:33.546728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Braun a jövőben a miniszterelnök nyilvános szerepléseinek tartalmi előkészítésével foglalkozik majd. Az ő feladata lesz, hogy szakmai háttéranyagokat, szakértői elemzéseket készítsen a kormányfő sajtószerepléseihez. Braun kinevezését tegnap Gál J. Zoltán kormányszóvivő megerősítette, hozzátéve, korábbi megbízási viszonya ezzel megszűnik, és köztisztviselőként kerül a Miniszterelnöki Hivatal állományába.

Magyar Hírlap

Kapcsolódó elemek