Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar és nemzetközi szempontok a "MOL-sztoriban"

Az OMV minden bizonnyal nem fogja megszerezni azt a szavazati többséget, amellyel átvehetné az irányítást a MOL felett - véli Kende Tamás nemzetközi jogász. A szakértő hozzátette: a mostani helyzetet a magyar- és a nemzetközi jog másként értelmezi.


Dátum: 2007-08-16 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82553
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:47:52.450010, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kende Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: az Economist című lap szerint megtakarítások lennének a két vállalat fúziójából, a cégek ugyanis az elmúlt években minden lehetséges módon megpróbáltak egymás alá tenni.

Nemzetközi jogi szempontból nincs probléma azzal, hogy a MOL saját részvényeket vásárolt fel, a gazdasági lap azonban magyaros huszárvágásként említi az akciót, olyan lépésként, amelyre eddig nem nagyon volt példa a gazdasági életben.

A nemzetközi jogász hozzátette: a technika a magyar jog szempontjából lehet érdekes, de a hatóságok ebben partnerei a MOL-nak.

Kende Tamás arról is beszélt, hogy az utóbbi években jelentősen megnőtt az Északi-sark stratégiai jelentőssége. Kende Tamás nemzetközi jogász szerint ez indokolhatja, hogy egyre több állam nyújtja be az igényét a sarkvidék birtoklására.

Összesen öt állam - Kanada, Oroszország, az Egyesült Államok, Dánia és Norvégia - verseng azért, hogy érvényt szerezzen jogainak. A szakértő szerint számos stratégiai és gazdasági hasznot hozhat az igénylőknek a sarkvidék.

inforadio.hu

Kapcsolódó elemek