Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szcientológus e-mail-kampány a Heti Válasz újságírója ellen

Szervezett akcióra emlékeztető módon lejárató elektronikuslevél-kampányba fogtak szcientológusként bemutatkozó személyek egy újságíró ellen.


Dátum: 2007-08-16 09:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82558
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:47:54.156617, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzet arról számol be, hogy szervezett akcióra emlékeztető módon lejárató elektronikuslevél-kampányba kezdtek egy újságíró ellen magukat szcientológusnak valló emberek. A Heti Válasz munkatársa a minap megszellőztette a 100 legbefolyásosabb szcientológus listáját.

A fenyegető hangú tiltakozásokban felbukkan az az érv, hogy ezzel vallási érzékenységet sértett a hetilapos újságíró. Holott a listán található siker- és üzletemberek a nyilvánosságnak már megvallották szcientológiai érintettségüket, illetve a vallásalapító Ron Hubbard iránti rajongásukat. A Nemzetbiztonsági Hivatal évkönyveiben rendre nemzetbiztonsági kockázatként említi, ha név nélkül is, a Magyarországi Szcientológia Egyházat. A hazánkban bejegyzett, másutt diszkreditált vallásszervezet sokféle kifogásolható tevékenységet folytat.

A fenyegető hangnemű írások részben azt bizonygatják, hogy a szcientológia igenis vallás és egyház, ha pedig az, akkor milyen alapon gyűjt ki a szerző üzletemberneveket vallási hovatartozási alapon. Csakhogy a konzervatív hetilap munkatársa a névjegyzéket az adott szicentológusok nyilvános "coming out"-jára támaszkodva készítette el, és sokszor idéz is e - világnézeti hovatartozással az interneten vagy egyebütt előhozakodó - vallomásokból.

Persze az is kérdés, mennyire vallás az a szcientológia, amelynek megalapítója, néhai Ron Hubbard sci-fi író maga jelentette ki: "Isten fogalmának létrehozása, ahogy az anyagi világban megnyilvánul, kísérlet arra, hogy a világegyetemnek okot adjunk." Annyi bizonyos, hogy hazánkban (botrányos módon) a bejegyzett vallási közösségek közé tartozik, ami által szinte minden tevékenysége adómentes. Nevében - Magyarországi Szcientológia Egyház - az egyház kifejezés igencsak megtévesztő, hiszen e fogalom eredetileg a Jézus Krisztus által megalapított tanítványi gyülekezetre vonatkozik.

"Igyekezzetek a kulcspozíciókba bekerülni, bármilyen áron. Legyetek egy nőegylet elnökei, egy társaság személyi állományának igazgatói, egy jó zenekar vezetői, egy elnök titkárai, egy munkásszakszervezet tanácsadói - lényeg, hogy kulcspozícióban... Néhányan közülünk ellátnak majd titeket segédanyaggal és könyvekkel." L. R. Hubbard.

(További részletek a Magyar Nemzet augusztus 16-i számában.)

mno.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek