Hatmilliárd forinttal támogatjuk Vietnámot
A Thanh Nien Daily angol nyelvű, vietnami internetes honlap szerint Magyarország harmincmillió dollárt (majd hatmilliárd forint) szán Vietnamnak vízügyi környezetvédelmi projektekre.
Dátum: 2007-08-16 09:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82561
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:47:55.075178, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezt a honlap szerint Vízi László magyar nagykövet jelentette be egy helybéli fogadáson. A diplomata szerint emellett hazánk támogatást nyújt a vietnami tudomány, oktatás és mezőgazdaság fejlesztéséhez is. A magyar kormány 100-120 ösztöndíjat ad majd vietnami diákoknak.
A nagykövet elismerte, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke mindössze 57 millió dollár, ez szerénynek mondható. Mára ígért választ a magyar külügyminisztérium arra a kérdésünkre, hogy miért éppen Vietnamot választották ezekre a programokra, és milyen formában képzelik el a pénzügyi támogatást.
magyarhirlap.hu