Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lengyelország: koalíció a konzervatívok és liberálisok között?

Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök nem zárta ki egy csütörtöki lapinterjúban, hogy az ősszel esedékes előre hozott választásokat követően pártja, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) koalícióra lépjen a jelenlegi fő ellenzéki erővel, a jobboldali liberális, piacbarát Polgári Platformmal (PO).


Dátum: 2007-08-16 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:47:56.647965, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kaczynski a Rzeczpospolita című konzervatív napilapnak adott interjúban azt mondta, hogy az előre hozott választásokat október 21-én vagy november 18-án lehetne megrendezni.

"Azt hiszem, meg tudjuk nyerni a választásokat. Nem zárom ki azt sem, hogy visszatérünk a PO-PiS koalíció koncepciójához, habár ez nagyon nehéz lehet" - fejtegette a kormányfő.

A lengyel szejm a nyári szünet után augusztus 22-én tartja első ülését, akkor szavazhat önmaga feloszlatásáról és az új választások kiírásáról (a következő parlamenti választások a menetrend szerint 2009 őszén lettek volna). Ehhez a 460 tagú alsóház kétharmadának, vagyis legkevesebb 307 képviselőnek az igenlő szavazatára van szükség.

A kormányfő azt mondta, hogy amennyiben a szejm nem szavazná meg önmaga feloszlatását, a (kisebbségi) kormány benyújtaná lemondását, arra kényszerítve az államfőt, hogy írja ki az előre hozott választásokat.

A nemzeti konzervatívok a 2005-ös választásokon szűk többséggel győztek a jobboldali liberálisokkal szemben. A korábban az ellenzékben szövetséges két párt azonban a választásokat követően nem tudott megállapodni a közös kormányprogramban és a tárcák elosztásában, és emiatt a győztes PiS arra kényszerült, hogy koalícióra lépjen két kisebb populista párttal, a balos színezetű Önvédelemmel és a radikális jobboldali, nemzeti katolikus Lengyel Családok Ligájával. A koalíció hosszas huzavona és kölcsönös vádaskodás után az elmúlt héten bomlott fel végleg, és a kormányfő szombaton jelentette be, hogy idő előtti választásokat fognak tartani Lengyelországban. Kaczynski hétfőn leváltotta a két volt koalíciós társ négy miniszterét, és helyükbe párton kívüli szakembereket ültetett. Azóta ismét kisebbségi kormánya van Lengyelországnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek