A perui földrengésnek legkevesebb 337 halottja van
A legfrissebb adatok szerint legalább 337-en meghaltak, és több mint nyolcszázan megsebesültek a Perut sújtó földrengésben - közölte csütörtökön a polgári védelem illetékese.
Dátum: 2007-08-16 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:47:57.246514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Richter-skála szerinti 7,9-es erősségű földmozgás szerdán este rázta meg a dél-amerikai ország partvidékét, epicentruma alig 150 kilométerre volt a fővárostól, Limától, 40 kilométer mélységben. A legnagyobb pusztítást a tengerparti Ica tartományban okozta az elemi csapás.
A legerősebb rengést, amelyet Ecuadorban és Brazíliában is érezni lehetett, több kisebb utórengés követette. A földmozgás után szökőárriadót rendeltek el, de ezt később lefújták.
MTI - fidesz.hu