Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Drága és kockázatos a kormány elképzelése

A Magyar Gyógyszerész Kamara szerint sem szakmai, sem gazdasági szempontból nem indokolt a több-biztosítós rendszer bevezetése.


Dátum: 2007-08-16 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:47:58.160494, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szervezet elnöke az InfoRádióban azt mondta: az állam számára is költségesebb lesz a modell, és a betegek kockázatai is növekednek.

Horváth Tamás hangsúlyozta: a biztosítók vagy pénztárak bármikor megváltoztathatják a támogatott gyógyszerek körét, illetve a támogatás mértékét, és arra sincs garancia, hogy minden gyógyszertárral szerződést kötnek.

A szakember szerint így bizonytalanná válna a betegek biztonságos gyógyszerellátása, mert nem kaphatják meg akárhol a vényköteles készítményeiket.

A Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke úgy véli: a több-biztosítós egészségügyi modell bevezetése esetén a betegek nemcsak nehezebben, hanem költségesebben jutnak majd hozzá gyógyszerekhez, mint korábban.

inforadio.hu

Kapcsolódó elemek