Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A fiatalok és a népszavazás

A fiataloknak a népszavazás ad esélyt arra, hogy elmondhassák véleményüket az ország helyzetéről és saját jövőjükről - mondta Ágh Péter, a Fidelitas ügyvezető alelnöke.


Dátum: 2007-08-16 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82580
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:00.952149, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI azon kérdésére, hogy mi a véleménye az Ifjúsági Demokrata Fórum ifjúságpolitikai indexéről, Ágh Péter azt mondta: lehet készíteni ilyen indexet, de annak nincs semmi következménye, a népszavazásnak viszont van. A Magyar Demokrata Fórum ifjúsági szervezete a mutatóval szeretné feltérképezni, hogy a fiatalok mit gondolnak az életüket érintő döntésekről.

Arra a felvetésre, hogy az MTI-nek múlt héten nyilatkozó politológusok szerint a magyarországi pártok csak kampányszerűen foglalkoznak a fiatalokkal, az ügyvezető alelnök hangsúlyozta: a Fidesz és a Fidelitas nem csak kampányszerűen foglalkozik a fiatalokkal. Az ifjúsági szervezet programjából számos elem bekerült a Fidesz választási programjába - tette hozzá.

Az MTI-nek nyilatkozó politológusok egy hete azt mondták: az új generációnak szóló hosszabb távú, összefüggő kommunikációs vagy cselekvési programokkal nem állnak elő a politikusok, csak kampányszerűen foglalkoznak velük.

Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője és Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet szakértője egyetértett abban, hogy a pártoknak nincs egybefüggő kommunikációs programja a fiatalok számára, pedig az új generáció ugyanolyan mértékben érdeklődik a politika iránt, mint a társadalom többi rétege.

***

A Fidelitas Nyári Táborában elfogadott állásfoglalás a fiatalok helyzetéről:

A Fidelitas egy olyan országot szeretne, amelyben a fiatalok bízhatnak a saját jövőjükben. Magyarország ma nem ilyen ország. A fiatalok kiszolgáltatottak, jövőképük bizonytalan. Gyenge ország az, ahol a kormány magára hagyja a fiatalokat, és elküldi őket az országból. Nem segíti őket a tanulásban, az elhelyezkedésben, a családalapításban.

A rossz kormányzás, és az abból fakadó káosz következtében a fiataloknak mára már nem csak a jelene, hanem a jövője is bizonytalanná vált. A gazdasági növekedés leállt, az infláció aggasztóan magas, az oktatást a fejlesztések helyett az iskolabezárások, leépítések jellemzik, az egészségügyet szétverték, a fiatal pályakezdők munkanélküliségi problémái egyre súlyosabbak, az önálló lakáshozjutás feltételrendszerét szinte teljesen kiüresítette a rossz kormányzati politika.

A hazugsággal, felhatalmazás nélkül bevezetett tandíjjal a kormány elzárja a főiskolákra, egyetemekre vezető utat a szegényebb családokból származó fiatalok előtt, ugyanis nem a diákok szorgalmán és tehetségén, hanem jövedelmi helyzetétől függ majd a továbbtanulás lehetősége. A tandíj igazságtalan és elfogadhatatlan.

A fiataloknak meg kell adni az esélyt, hogy elmondhassák véleményüket az ország helyzetéről, saját jövőjükről. Ennek esélyét a népszavazás adja meg. A Fidelitas felszólítja a kormányt, hogy ne fossza meg a fiatalokat még ettől az esélytől is, ne akadályozza a népszavazást. A fiatalok dönthessenek az ország és a saját jövőjükről.

A Fidelitas parlamenti képviselői az Országgyűlés őszi ülésszakán is minden parlamenti eszközt felhasználnak majd annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a kiszolgáltatott fiatalok problémáira.

Fidelitas

Ágh Péter ügyvezető alelnök

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek