Többnyelvű tábla jelzi Székelyföld határát
Székelyföld határát jelző, háromnyelvű táblát avatott fel csütörtökön a Kovászna megyei tanács vezetősége. Az ünnepségen Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke is részt vett - olvasható az RMDSZ tájékoztató hírlevelében.
Dátum: 2007-08-16 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82586
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:02.705774, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 18 négyzetméteres, Székelyföld - Tinutul Secuiesc - Szeklerland feliratú táblán egy székelykapu, és két, székely ruhába öltözött fiatal látható. Brassó és Kovászna megye határánál helyezték el az országút mentén a táblát.
Markó elmondta: itt az ideje, hogy ilyen szimbolikus jelzésekkel is kifejezzék Székelyföld hagyományos egységét. Emlékeztetett arra, hogy ő maga is javasolta, hogy Kovászna és Hargita megyében - de ha van rá lehetőség, akkor Maros megyében is - közös szimbólumokkal jelezzék a régió összetartozását. A szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) és helyi román civil szervezetek elítélték a kezdeményezést.
MTI - fidesz.hu