Kampány az emberi méltóság magyarországi visszaállításáért
A tavaly október 23. körüli rendőrségi túlkapásokat kivizsgálására alakult Civil Jogászbizottság vásárlási bojkottfelhívással az emberi méltóság magyarországi visszaállításáért kezdi meg új akcióját.
Dátum: 2007-08-17 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82596
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:05.730182, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendőri túlkapásokról készült DVD-vel az egész országot bejárta a Civil Jogászbizottság. Az így összegyűlt tapasztalatok alapján fogalmazódott meg az új feladat: az emberi méltóság rangjának visszaállítása Magyarországon - mondta bevezetőjében a tegnapi sajtótájékoztatón Morvai Krisztina, a testület társelnöke. Hozzátette: országszerte a félelem és a tehetetlenség légköre kezd eluralkodni, elsősorban a munkahelyeken. A nagy többség fél bármiről is véleményt nyilvánítani, nem jöhetnek létre érdekvédelmi szervezetek, a globalizmus másodrendű gyarmattá változtatta az országot. A multik máshol nem merik azt megtenni a helybeliekkel, mint nálunk.
Morvai Krisztina példaként hozta fel a francia tulajdonú üzletlánc óbudai áruházát, ahol annak, aki nem vásárolt semmit, a kijáratnál átkutatják a táskáját. Bár az eladóteret bekamerázták, és sok az egyenruhás biztonsági őr, elektronikusan is védhetők az áruk, mégis inkább motoznak, a magyarok pedig lehajtott fejjel állnak sorba a megaláztatásukra várva. Ahol kilőhetik a rendőrök az emberek szemét, ott nyugodtan semmibe vehetik az emberi méltóságot is.
"Szavazz a pénzeddel!" - hirdeti a Civil Jogászbizottság új jelmondata, azaz bojkottálják a vásárlók azokat az áruházakat, ahol nem törődnek az emberi méltósággal. Lépjenek ki a cég arctalan vezetői a nyilvánosság elé, és kérjenek bocsánatot! - követeli a Civil Jogászbizottság. A közelmúltban betelepült autógumigyár ellen már nemzetközi fellépést terveznek, hogyha nem alakulhat meg ott a szakszervezet.
magyarhirlap.hu