Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyengülő építőipar - Fidesz-közlemény

Mádi László országgyűlési képviselő közleménye a magyar építőipar helyzetéről.


Dátum: 2007-08-17 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82609
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:09.702941, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az uniós forrásokból megvalósított beruházások időszakában az építőiparnak erősnek és növekvőnek kellene lennie. Ennek épp az ellenkezőjét látjuk, aminek alapvető oka a megszorítások és az értelmetlen kormányzati sarcolások mellett az is, hogy a kormánynak semmilyen programja nincs a magyar építőiparral kapcsolatosan. A bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság jellemzi a gazdaságnak ezt a területét is, ahol egyébként a csődök és felszámolási eljárások száma a legmagasabb. Az idei építőipari visszaesés még drámaibb lett volna, ha nincsenek az autópálya-építések, de még ezek sem tudják elfedni a probléma súlyosságát. Félő, hogy a magyar építőipar gyengülése miatt az uniós beruházások nem a magyar vállalkozások, hanem külföldi cégek kivitelezésében valósulhatnak meg.

Mádi László (Fidesz)

országgyűlési képviselő

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek