Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

BKV-sztrájk: más szakszervezetek is csatlakoznak

Szeptember 4-én üzemkezdettől 13.00 óráig sztrájkol a BKV dolgozóinak kétharmada - közölte a pénteken sztrájkot hirdető szakszervezet elnökhelyettese, a létrehozott sztrájkbizottság elnöke. A sztrájk részleteiről a BKV többi szakszervezetével is egyeztetnek.


Dátum: 2007-08-17 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:13.930907, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Földényi György elmondta, mivel délelőtt 10.00 óráig nem kaptak konkrét béremelési ajánlatot a cégvezetéstől, ezért átadták Antal Attila vezérigazgató titkárságán a sztrájk meghirdetéséről szóló bejelentésüket. A BKV Zrt. sajtóirodája azt ígérte, hogy az ügyben később ismerteti álláspontját a cégvezetés.

Földényi György közölte, hogy a július 2-a óta, 47 napja tartó bértárgyalás során az érdekképviseletek végig jelezték tárgyalási szándékukat és szorgalmazták az egyeztetések sűrítését, "melyet a menedzsment folyamatosan szabotált". A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetei Szövetsége (VTDSZSZ) már az első tárgyalási napon kérte a vezérigazgatótól az augusztus 1-jével életbe lépett BKV-átalakítás munkaügyi tervét és a gazdálkodási rendet, ezeket azonban Antal Attila vezérigazgató a mai napig nem adta át nekik.

Így a vállalat dolgozóinak kétharmadát képviselő VTDSZSZ-nek esélyt sem adott a vezérigazgató, hogy az esetlegesen megtartott bértárgyalásokon a bérigényüket bejelenthessék - tette hozzá. Mindezek miatt a VTDSZSZ a most bejelentett sztrájkkal kapcsolatos felelősséget és a következményeket a vezérigazgatóra és menedzsmentjére hárítja - szögezte le az elnökhelyettes.

Földényi György felhívta a figyelmet arra, hogy ha a szeptember 4-i sztrájk eredménytelen lesz, nem jön létre a bérmegállapodás, akkor egy héttel későbbre újból sztrájkot hirdetnek. Ez azonban mindaddig tart majd, míg létre nem jön a bérmegállapodás. A szeptember 4-i sztrájk alatti elégséges szolgáltatásról a jövő héten kezdik meg az egyeztetéseket.

Nemes Gábor, a VTDSZSZ alelnöke elmondta, hogy várhatóan teljes körű lesz a sztrájk a BKV-nál. Megítélése szerint ugyanis a többi szakszervezet is csatlakozik majd ahhoz. Hozzátette, hogy legutóbb 1993-ban volt egy kétórás figyelmeztető sztrájk a BKV-nál.

Tóth Norbert, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese csütörtöki tájékoztatóján azt jelentette be, hogy a cégvezetés az első fél évben biztosított havi 15 ezer forintos átlagos béremelést tudja csak garantálni a második fél évre is. Szerintük minden további béremelési igény a meglévő szociális juttatások terhére valósítható meg. Tavaly egyébként a cégnél átlagosan 19.000 forintos béremelést kaptak a dolgozók.

A BKV dolgozóinak egyharmadát, 4.000 embert képviselő három szakszervezet jövő héten kedden, a vezérigazgatótól várt válasz ismeretében nyilatkozik arról, hogy mit tesznek, ha a béremelési követeléseiket elutasítják.

Bartha Pál, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeteinek Szövetsége elnökhelyettese a BKV-LIGA Munkástanács Szövetség és a Fővárosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezete nevében is elmondta, hogy az első fél évre rögzített, személyenkénti 15.000 forintos béremelésen felül 6 százalékos bérfejlesztést követelnek a cégvezetéstől.

A szakszervezeti vezető közölte, hogy jelentős a járművezetők száma a működési területükön. Hozzátette, hogy várhatóan rövidesen egyeztetnek sztrájkügyben a BKV dolgozóinak kétharmadát képviselő VTDSZSZ-szel. Álláspontjuk egyébként az, ha sztrájk lesz, az teljes körű, egész napos legyen a nagyobb nyomásgyakorlás érdekében. Részleteket ez ügyben keddi tájékoztatójukon közölnek - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek