Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Blix: javul az irakiak együttműködése

Hans Blix, az ENSZ iraki fegyverzetellenőreinek vezetője pénteken kijelentette, hogy a jelek szerint Bagdad újabban nagyobb mértékben igyekszik együttműködni a világszervezet ellenőreivel.


Dátum: 2003-02-07 14:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7545
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:35.673023, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Erre vall, hogy az ellenőrök végre meghallgathattak egy iraki tudóst helyi hatósági "felvigyázók" jelenléte nélkül - mondta a bécsi ENSZ-központban, ahol meglátogatta az oktatáson részt vevő leendő újabb ENSZ-ellenőröket.

Hangsúlyozta azonban, hogy ez még önmagában nem elég, sokkal nagyobb együttműködő készséget vár el az arab országtól, és nagyon határozottan figyelmeztetni is fogja erre Szaddám Huszein iraki elnök rendszerét a hét végén, amikor a bagdadi hatóságok meghívására Mohamed el-Baradeivel, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójával Irakba látogat.

Az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelését ellenőrző ENSZ-szakértők több mint háromórás beszélgetést folytathattak csütörtökön egy iraki kutató biológussal az iraki hatóságok embereinek jelenléte nélkül. Még nem hozták nyilvánosságra a meghallgatás eredményét, és Blix is azt mondta bécsi nyilatkozatában, hogy egyelőre maga sem ismeri a beszélgetés tartalmát - jelentette az AFP.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek