Konkrét válaszokat vár a kormány a Veres-fiúk ügyében
"Az új arisztokrácia kormánya olyan politikát folytat, ami csak egy szűk csoportnak jó, s ennek a csoportnak akar további előjogokat szerezni"- jelentette ki Cser-Palkovics András pénteki sajtótájékoztatóján. Mint mondta, ezzel eddig is tisztában voltak, de most itt egy újabb eset, mely jelzi, valóban igazuk volt.
Dátum: 2007-08-17 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82627
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:15.201748, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Emellett hallani olyanokat is - hívta fel a figyelmet a fideszes honatya - hogy a helyi kormánypárti önkormányzati vezetés ingyen ad területet a Veres testvérek cégének a rendezvény lebonyolítására. Olyan hírek is napvilágot láttak - utalt rá - hogy a fesztiválnak a kormányhoz közvetlenül vagy közvetetten kötődő szervezetek a finanszírozói. Példaként említette a Táncsics alapítványt, a Szerencsejáték Zrt.-t, vagy a Magyar Villamosművek Zrt.-t.
De hallani lehet arról is - tette hozzá a politikus -, hogy a szocialistákhoz erősen kötődő szervezet, az In-Kal Security "akciózik" ezen a rendezvényen. (A Magyar Nemzet cikkéből kiderül, a biztonsági szolgálat emberei akadályozták meg, hogy a Veres testvéreknek fizetni nem akaró boltos kiszolgálhassa a vendégeket a fesztiválon.)
Helyes-e az a gyakorlat, hogy egy ilyen rendezvényt a kormányhoz, vagy annak valamely tagjához kötődő vállalatok rendeznek meg, jóformán az adófizetők pénzéből? - tette fel a kérdést a képviselő.
Cser-Palkovics András kijelentette: az eset kapcsán őszinte, s nem csak a szokásos kitérő válaszokat várják a kormánytól és a pénzügyminisztertől. Elvárják Veres Jánostól, hogy konkrét válaszokat adjon, hiszen konkrét tények jelentek meg az ügyről a sajtóban, s így nem lehet az a kormány reakciója a kérdésekre, hogy alaptalanul vádaskodnak.
A kormányszóvivői tájékoztatóra reagálva elmondta: a kormány szép, nyugodt augusztus 20-át ígér, s a Fidesz is bízik benne, hogy valóban így lesz. Azonban - mint mondta - a legjobb terv sem ér semmit, ha az ünnepség lebonyolításának főkoordinátorává azt a Gál J. Zoltánt teszik meg, aki a tavalyi eseményekért is nagymértékben felelős, s akiben éppen emiatt megrendült az emberek bizalma. A politikus a kormány cinizmusának nevezte Gál J. Zoltán kinevezését.
A Fidesz helyettes szóvivője említést tett arra is, hogy pártja semmiféle érdemi választ nem kapott arra a két nappal ezelőtti követelésére, hogy a kormány kárpótolja a tavalyi rendezvény sérültjeit, és a halálos áldozatok családjait, illetve egyezzen ki velük peren kívül.
fidesz.hu