Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fenyeget az MSZP-s politikus

Ma adta volna át három észak-borsodi településnek Árpád-sávos zászlaját a Jobbik a nemzet együvé tartozásának 1100 éve alkalmából, de Varbóc, Szögliget és Perkupa önkormányzata nem merte felvállalni az átvételt a szocialisták fenyegetésétől félve, holott korábban határozatba foglalták a lobogó igénylését - tudósít a Magyar Nemzet.


Dátum: 2007-08-18 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82644
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:20.382478, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tóthné Mihalik Katalin, Szögliget polgármestere kérdésünkre elmondta, beszélt a mai eseményről Gúr Nándorral, a térség szocialista országgyűlési képviselőjével, aki finoman, de nemtetszésének adott hangot. A kisközség egyik képviselője neve elhallgatását kérte, de nem a félelme miatt, hanem azért, mert nem szeretné a polgármesterét kellemetlen helyzetbe hozni. Elárulta: politikai offenzívát indított az MSZP-s képviselő, megfenyegette a település vezetőit, hogy ne merjék átvenni az ősi magyar lobogót. A képviselő szerint Tóthné Mihalik Katalin érezte a fenyegetést, s nyilván félt, hogy pályázatok elutasításával állnak bosszút a szocialisták. A névtelen képviselő megdöbbenésének adott hangot, mert úgy véli, mintha a 60-as, 70-es évek tértek volna vissza Gúr Nándor megjelenésével.

Gúr egyébként mindössze három szavazattal nyert tavaly tavaszszal. A választások két fordulója között a szocialisták nevében mintegy nyolcszáz élelmiszercsomagot és bébiételt osztottak szét főképp romák között a borsodi Szendrő városban. A bíróság csak néhány szavazókörben engedélyezte az érvénytelen voksok újraszámolását.

Varbóc polgármestere, Molnár Lajos mélyen elítéli Gúr Nándor politikáját. Varbóc képviselői úgy döntöttek, hogy egyelőre nem feszítik a húrt, a zászlóátvétel elmarad a Szögligettel közös mai falunapon, azonban rövidesen átveszik egy másik eseményen. Molnár szerint Gúrnak mihamarabb távoznia kell a térségből, hiszen a választott országgyűlési képviselőt a hatalmon kívül semmi sem érdekli, csak a települési vezetőket terrorizálja. - Edelény térsége nem ilyen embert érdemelne, hiszen Gúr talán azt sem tudja, hogy az Árpád-sávos zászló alatt sok százezer magyar harcos vére öntözte nemzetünk földjét - jegyezte meg.

Perkupa polgármesterét, Molnár Zoltánt nem sikerült elérni, de a falu helyhatóságának képviselői zömében nehezményezik, hogy nem lesz Árpád-sávos zászlajuk. A község első emberét hibáztatják a történetért, hiszen úgy tudják, Molnár Zoltán és Gúr Nándor paktumot kötött. Gúrt nem hívták meg Szögliget és Varbóc közös falunapjára, Molnár Oszkár fideszes politikus viszont elfogadta az invitálást. A fideszes képviselő felhívta a figyelmet: nyitóbeszédében köszönti majd a zászlót szállító motorosokat, ha eljönnek, ha nem. Úgy véli, demonstratív céllal jó lenne, ha megtisztelnék a falut, s ezzel mutatnák meg, hogy nem félnek a hatalom ijesztgetéseitől.

Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke kifejtette: összességében 150 település igényelte már az Árpád-sávos zászlót határainkon belül és kívülről is. A három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei falu közül korábban mindegyik képviselő-testületi határozatba foglalta, hogy kéri a lobogót. Felháborító az a hecckampány, amelyet a kormánypártok indítottak az ősi magyar szimbólum ellen - fogalmazott Szegedi, aki szerint éppen Gúr Nándor alkalmaz szélsőséges, diktatórikus eszközöket. Gúr Nándort többszöri keresésünk ellenére sem sikerült elérni.

Tolcsvay L. László-Pál Gábor, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek