Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Koalíciós vita késlelteti a titoktörvényt

Koalíciós nézeteltérések miatt húzódik évek óta az új titoktörvény megalkotása. Az SZDSZ ellenállása immár gazdasági károkat okoz a hazai cégeknek. A Magyar Nemzet írása.


Dátum: 2007-08-18 10:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82645
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:20.686711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A késés már most gazdasági károkat eredményez a magyar vállalatoknak, amelyek a törvény hiánya miatt nem tudnak számos uniós közbeszerzési tenderen elindulni. Ha a törvényt ősszel sem fogadja el az Országgyűlés, akkor a magyar cégek még alvállalkozóként sem tudnak részt venni a pályázatokon.

E hónap végéig kell a kormány elé terjesztenie a Nemzeti Biztonsági Felügyeletnek (NBF) az új titoktörvényről szóló törvényjavaslatot. Az augusztus végi határidő már a sokadik a törvény előkészítésének történetében, a titokvédelmi szabályok egységesítéséről ugyanis még 2004 áprilisában határozott a kabinet.

Az Európai Unió által is megkövetelt törvény elfogadását eddig főként az MSZP és az SZDSZ közötti nézeteltérés hátráltatta, a feladat azonban most már végleg a koalíció körmére égett: ha a törvényt ősszel sem sikerül elfogadnia a parlamentnek, akkor a magyar cégek jövőre is eleshetnek egyes uniós pályázatokon való részvételtől.

Ennek oka, hogy a törvény - és az általa előírt megfelelő jogintézmény - hiányában hazánk nem képes tanúsítványt kiállítani a tender iránt érdeklődő magyar vállalatnak arról, hogy az átesett a nemzetbiztonsági ellenőrzésen. Márpedig ez alapfeltételnek számít több, az EU által kiírt közbeszerzésen, különösen az informatikai tendereken.

Szabó Eszter, Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek