Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Matejka kettős szerepben

Patikákban érdekelt a gyógyszertári reform egyik előkészítője - írja a Magyar Nemzet. Sokan ezt összeférhetetlennek tartják, hiszen Matejka aktívan részt vett a patikaliberalizáció és a gyógyszer-gazdaságossági törvény kidolgozásában.


Dátum: 2007-08-18 10:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82646
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:21.006166, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyógyszertári érdekeltségei vannak Matejka Zsuzsának, az egészségügyi miniszter kabinetfőnökének. Sokan ezt összeférhetetlennek tartják, hiszen Matejka aktívan részt vett a patikaliberalizáció és a gyógyszer-gazdaságossági törvény kidolgozásában, tegnap egyébként éppen e tevékenységéért kapott állami kitüntetést. A szaktárca azonban semmi kivetnivalót nem lát ebben.

Több gyógyszertárban szerzett érdekeltséget Matejka Zsuzsa, Horváth Ágnes egészségügyi miniszter kabinetfőnöke.

Mindez azért érdekes, mert aktív szerepet játszott a gyógyszerforgalmazást és a patikaliberalizációt nagyban befolyásoló gyógyszer-gazdaságossági törvény megalkotásában.

Több, a témával összefüggő jogszabálytervezeten is olvasható volt: "jóváhagyta Matejka Zsuzsa". Tegnap egyébként éppen a hazai gyógyszerellátás biztosítása érdekében végzett példaértékű tevékenységének elismeréseként kapott állami kitüntetést. Horváth Ágnes a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét (polgári tagozat) adta neki augusztus 20-a alkalmából.

Az eMerGency Vital Gyógyszertár Üzemeltető Kft. 2007. január 30-án alakult, Matejka mellett további négy taggal és hárommillió forintos alaptőkével. Áprilisban csatlakozott a céghez az ismert vállalkozó, Somody Imre, akivel Matejka már régóta munkakapcsolatban áll.

Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek