Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A BKV nélkül kezdődhet el a tanítás

Még a metrószerelvények sem indulnak el a szeptemberi iskolakezdés másnapján, ha a BKV nem köti meg addig a bérmegállapodást a szakszervezetekkel. Az érdekvédők nem vártak tovább a cégvezetők ajánlatára, hanem meghirdették a sztrájkot. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-08-18 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82651
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:22.530083, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szeptember 4-én üzemkezdettől délután egyig sztrájkot tartanak a BKV-sok, ha a nyolcezer dolgozót képviselő Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége addig nem kap elfogadható béremelési ajánlatot Antal Attila vezérigazgatótól. Az akció egészen biztosan megbénítja majd a főváros közlekedését.

Mint korábban megírtuk, a szervezet péntek tíz óráig várta a menedzsment válaszát, miután a csütörtökön átadott, A BKV jövője közös jövőnk című javaslatcsomagot csupán olvasmánynak vették. Az iratban nem találtak béremelésre utaló szándékot, csak azt, hogy szavatolt az év elején kialkudott, fejenként havi tizenötezer forintos bérfejlesztés. A vezetők ennél nagyobb mértékű növelést csak a béren kívüli juttatások terhére tudnak elképzelni.

A szakszervezet ezt nem tekinti tárgyalási alapnak, a januári emelést ugyanis már beleszámították a bérekbe, tehát nem lehet visszavonni, a béren kívüli juttatásokról pedig megállapodtak a kollektív szerződésben.

Bartha Pál, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetei Szövetségének elnökhelyettese a távirati irodának arról beszélt, hogy a januári béremelésen kívül további hatszázalékos bérfejlesztést követelnek. A BKV-munkavállalók egynegyedét képviselő szövetség a jövő héten dönt arról, hogy csatlakozik-e a másik szervezet akciójához.

Nemes Gábor, a szakszervezeti szövetség alelnöke jelezte: sztrájk esetén külön tárgyaláson állapodnak majd meg az elégséges szolgáltatásokról. Akkor is sztrájkolnak, ha a vezetők nem hajlandók az egyeztetésre.

Az üzemkezdetkor induló munkabeszüntetés azt jelenti, hogy hajnalban ki sem futnak a járművek a garázsokból.

A BKV vezetése értetlenül fogadta a sztrájkfelhívást - áll a közleményében -, és fenntartja csütörtöki ajánlatát.

Zsidai Péter, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek