Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Biztonság és bizalom szükséges

Sürgős intézkedéseket kérnek a kabinettől a kisgazdák a hazai élelmiszer-biztonság helyreállítására. A fogyasztók bizalmának visszaszerzését a legfontosabb teendők közé sorolták. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-08-18 14:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82657
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:24.409999, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Teljes bizonytalanságban és kiszolgáltatottságban van a magyar fogyasztó, mert nem tudja, hogy mit emel le az áruházak polcairól - mondta tegnap Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Szövetség elnöke -, ezért a hazai élelmiszerpiac sürgős és alapos átalakítására van szükség. Mindenekelőtt meg kell teremteni a biztonságot, majd vissza kell szerezni a vásárlók bizalmát." Turi-Kovács úgy látja, hogy a kormányzat is felelős az elmúlt időszak botránysorozatáért, mert magánkézbe adatta a laboratóriumokat és elküldte a szakembereket.

"Mi, kisgazdák ezért azt ajánljuk a kabinetnek, hogy gondoskodjon a hazai termelésű élelmiszerek piacának megteremtéséről és annak védelméről" - nyilatkozta a szövetség elnöke.

Az elképzelésnek az a lényege, hogy a legbiztonságosabban akkor jut el az élelmiszer a fogyasztóhoz, ha a termelőtől oda vezető út a lehető legrövidebb. A kisgazdák törvényben rögzítenék, hogy a helyi piac létrehozását és működtetését a kormány pénzzel is támogassa. Azt is javasolják, hogy a hatósági és a helyi állatorvosi igazolás kiállítása legyen ingyenes, továbbá engedélyezzék a jószágok otthoni levágását. Kezdeményezik azt is, hogy főként olyan áruházak kapjanak működési engedélyt, amelyek a mai áraknál jóval olcsóbban vagy ingyen biztosítják a polcokat a hazai árunak. Turi-Kovács úgy látja, hogy olyan, az európai uniós források felhasználására épülő vidék- és mezőgazdasági fejlesztési tervekre van szükség, amelyek támogatják a kis- és törpebirtokok megmaradását.

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek