Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Leonardo-kiállítás önerőből

Állami támogatás nélkül rendezték meg Debrecenben a nagy érdeklődéssel várt Leonardo-kiállítást. Az igazi Da Vinci címet viselő tárlatra a Modem Kortárs Művészeti Galéria vezetői több mint százezer látogatót várnak. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-08-18 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:27.150331, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csütörtökön este megnyílt a nagy érdeklődéssel várt kiállítás. Kósa Lajos polgármester a felvezető tájékoztatón elmondta, hogy nem mindennapi sorozat részese lehet Debrecen, hiszen Olaszországban mintegy hatmillió, Japánban pedig csaknem kétmillió néző látta a kiállítást. A hajdú-bihari megyeszékhelyen 100-120 ezer látogatónál már nullszaldót hozhat a rendezvény. A kiállítás létrehozásához hatszázezer eurót kellett kifizetni a firenzei Uffizi képtárnak, az anyag biztosítási értéke húszmillió euró. Kósa Lajos úgy véli, a reneszánsz zseni munkásságát egyedülálló módon bemutató tárlat európai nyilvánosságot, hírnevet jelent Debrecennek, ezért megéri a befektetés.

Gulyás Gábor, a Modem igazgatója érdeklődésünkre elmondta: az intézmény nem nyújtott be pályázatot a Leonardo-tárlat megrendezésére a szaktárcához, mert korábbi kiállításaikhoz olyan csekély összegeket nyertek, amelyek egy ilyen nagyságrendű vállalkozás költségeihez alig tudtak volna érdemben hozzájárulni.

Kovács Zoltán, a debreceni önkormányzat kommunikációs tanácsnoka ehhez hozzátette: a város pedig azért nem kért állami támogatást, mert ez nem is volt módjában, a jelenlegi rendszer ugyanis olyan, hogy egy idei rendezvényre csak tavaly lehetett volna pályázni.

Egyébként Debrecen az utóbbi időszakban nem először rendezett országos jelentőségű eseményt állami támogatás nélkül, hiszen a közelmúltban a torna és az atlétika kontinensviadalára sem kapott a város egy fillér központi pénzt sem.

Gurbán György, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek