Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kárpátaljaiak a kedvezménytörvény módosítása ellen

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Operatív Tanácsa pénteken Ungváron közzétette állásfoglalását a kedvezménytörvény tervezett módosításáról, amelyben leszögezi: a Szövetség a Máért által tavaly novemberben elfogadott irányelvekhez tartja magát.


Dátum: 2003-02-07 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:36.848910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az UMDSZ irányító testülete rámutat: "Ukrajna hivatalosan nem emelt kifogást a magyar kedvezménytörvényben foglaltak ellen, nem hivatalosan egyedül a munkavállalásra vonatkozó kitételt kifogásolta, ami a magyar kormány javaslatára a novemberi Máért által elfogadottan kikerült a jogszabályból. A kedvezménytörvény ukrajnai alkalmazása terén tehát nem merült és merül fel semmilyen olyan ok és indok, amely megkövetelné a jogszabály módosítását, gyengítését, kiürítését, tompítását, szűkítését".

Ellenkezőleg: a kárpátaljai magyarság minden más határon túli magyar kisebbségnél jobban rá van szorulva a törvény által biztosított különböző (oktatási, utazási, stb.) kedvezményekre - emeli ki az UMDSZ-vezetők állásfoglalása, amelyet a többi között eljuttattak Szabó Vilmoshoz, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárához és Bálint-Pataki Józsefhez, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökéhez.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek