Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

KDNP várhatóan ott lesz a Sólyom László által tervezett egyeztetésen

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) - bár szükséges az elnökségi döntés - vélhetően ott lesz azon az egyeztetésen, amelyet a köztársasági elnök tervez még ebben a hónapban - mondta az MTI-nek a párt szóvivője azt követően, hogy Sólyom László egy mai lapinterjúban azt mondta: ötpárti tárgyalást tervez egyebek mellett a költségvetési szabályok betartását kikényszerítő szerv felállításáról.


Dátum: 2007-08-18 18:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82674
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:29.697952, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A KDNP szerint olyan súlyú kérdésről van szó, ami elnökségi döntést igényel - mondta a párt szóvivője, majd hozzátette: erre augusztus 20-a után kerül sor.

Közölte: az elnökség döntése várhatóan pozitív lesz, hiszen Sólyom László köztársasági elnök felkéréséről van szó.

"Nem látok okot arra, hogy a KDNP ne venne részt ezen az egyeztetésen" - fogalmazott.

Halász Zsuzsa elmondta azt is, hogy az ötpárti tárgyalás tervéről a sajtóból értesült a KDNP, hivatalos felkérés részükre még nem érkezett.

Sólyom László köztársasági elnökkel a Magyar Hírlap szombati számában jelent meg interjú, amelyben a köztársasági elnök kifejtette: "most lehetne és kellene a költségvetést alkotmányos korlátok közé szorítani. Erre, és a szabályok betartását kikényszerítő szerv felállítására most mind kormány-, mind pedig ellenzéki oldalról van hajlandóság. A születőben lévő, törékeny konszenzust szeretném támogatni és megerősíteni azzal, hogy még ebben a hónapban tárgyalásra hívom a parlamenti pártokat a Sándor palotába. (...) a szabályozott költségvetés az ország jövője szempontjából alapvető kitörési pont a túlköltekezés és megszorítás ciklusaiból".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek