Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyar államfő a felvidéken koszorúz

Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke vasárnap délelőtt a felvidéki Deáki községbe érkezett, ahol részt vesz az ezer évesnél régebbi település Szent István napi emlékmiséjén, és megkoszorúzza az ország és a falu alapítóinak közös emlékművet. MTI tudósítás.


Dátum: 2007-08-19 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:33.340140, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Galánta és Vágsellye szomszédságában fekvő, döntően magyar ajkú falu arról híres, hogy itt használták először első összefüggő írásos nyelvemlékünket, a Halotti beszéd és könyörgést, amelyet aztán a jezsuita szerzetes, Pray György 1770-ben talált meg Pozsonyban.

A falu római katolikus temploma egyedülálló építmény: a háromhajós, kéttornyú Szűz Mária templom, - amely végső, neoromán stílusát Schulek Frigyes tervei alapján nyerte el - emeletes épület, melynek a XI. században épült emeleti része a bencés szerzetesek zsolozmázó és lakóhelyéül szolgált. A templom részét alkotó Szent István kápolna feltehetően még az államalapító uralkodásának idejében épült.

Az önkormányzat és a helyi római katolikus egyház meghívására Deákira érkezett Sólyom Lászlót és feleségét a falu polgármestere, Bukovszky János és Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke fogadta a polgármesteri hivatal előtt.

A köztársasági elnök a vendéglátóival folytatott rövid beszélgetés követően a Szűz Mária templomban részt vesz a Pozsony-nagyszombati egyházmegye segédpüspöke, Orosch János által bemutatott misén, majd az államalapító Szent István és a falualapítók közös emlékművénél helyez el koszorút és mond ünnepi beszédet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek