Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Modernizálják a maffiaellenes törvényeket?

Modernizálni akarja a maffiaellenes törvényeket az olasz igazságügy-miniszter a duisburgi mészárlás után, amelynek hátterében valószínűleg a calabriai maffián - ,ndrangheta - belüli leszámolás állt. MTI tudósítás.


Dátum: 2007-08-19 11:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:34.534668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Clemente Mastella a római Il Messaggero című lap vasárnapi számában megjelent interjújában olyan törvénymódosítási elképzeléseket említett, amelyek révén kötelező lesz feltételezett maffiatagok vagyonának bírósági kivizsgálása, továbbá megkönnyíti törvénytelenül szerzett javak elkobzását, és illegális pénzügyi tranzakciók tetten érését.

Mastella szerint Duisburg is bizonyította, hogy a szervezett bűnözés akciógyorsasága jóval nagyobb, mint az ellene harcoló intézményeké. A miniszter egyúttal a maffia elleni nemzetközi harc erősítését is szorgalmazta. Felhívta a figyelmet arra, hogy a sokáig "másodosztályúnak" tekintett ,ndrangheta évente 40 milliárd eurós forgalmat bonyolít le, ingatlanjai vannak a világ minden táján, és időnként a frankfurti tőzsdén is megjelenik.

Szerdára virradóra hat olaszt lőttek főbe Duisburgban két calabriai klán között 16 éve folyó vérbosszú újabb fejezeteként.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek