Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bizottság a koncepciós perek katonamártírjai emlékére

Emlékbizottságot alakított Szekeres Imre honvédelmi miniszter, amelynek célja, hogy méltó emléket állítson a koholt vádak alapján 1950-ben kivégzett Sólyom-per katonamártírjainak - tájékoztatta Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője az MTI-t vasárnap.


Dátum: 2007-08-19 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:36.669287, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta: az emlékbizottság alakuló ülésén - amelyet jelképesen a mártírok kivégzésének évfordulóján tartottak - döntés született arról, hogy a bizottság szeptember 15-ig, civil szervezetek képviselőit és történész szakértőket bevonva, megvizsgálja a kivégzettek előléptetésének, elismerésének, valamint emlékük méltó ápolásának lehetőségeit. A javaslatokat eljuttatják a miniszterelnökhöz és a köztársasági elnökhöz.

Bocskai István emlékeztetett arra: a Rákosi-rendszer koncepciós perében elítélt mártír katonatiszteket Sólyom László, Illy Gusztáv, Pórffy György, Beleznay István, Révay Kálmán és Dr. Merényi Gusztáv tábornokot, illetve Lőrincz Sándor ezredest koholt vádak alapján 1950 augusztus 19-én végezték ki. A hét vértanút 1956-ban katonai tiszteletadás mellett újratemették, rehabilitációjuk és rendfokozatuk visszaállítása 1990-ben megtörtént - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek