"Szegénységben élnünk, mert elvesznek tőlünk mindent"
A kettős állampolgárság szükségességéről és a magyarság összefogásáról is beszéltek a szónokok tegnap este a vajdasági Moholon. Itt tartotta Szent István napi ünnepségét a délvidéki Magyar Polgári Szövetség. Mivel Szerbiában augusztus 20. nem munkaszüneti nap, a Vajdaságban már évekkel ezelőtt kialakult az a szokás, hogy a hozzá legközelebb eső hétvégén ünnepeljék meg az államallapító királyt. A hirtv.hu írása.
Dátum: 2007-08-19 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82698
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:36.972634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Moholon tartotta ünnepi megemlékezését a Magyar Polgári Szövetség. A rendezvényen a szónokok egybehangzóan állították, hogy a határon túli és a határon belüli magyarság is komoly válságban van, ezért összefogásra van szükség. Az esemény vendége volt Mikola István is, aki azt mondta, továbbra is mindent meg kell tenni a kettős állampolgárság bevezetéséért.
A Vajdaságban egyébként az utóbbi hetekben ismét felerősödtek a magyarellenes hangok, a héten például arra derült fény, hogy szerb fiatalok Péterrévén szervezetten bántalmaztak magyar gyerekeket. Az itt élők szerint mindez egy folyamat része.
"Ezt a földet akarják elvenni tőlünk, én tudom, én megértem őket, gyakorlatilag ez ellen harcolhatunk, de hát kell a föld, kell a zsíros föld, kell az olaj, kell a gáz, és minden, ami együtt jár ezzel a földterülettel, mert bizony, mi mérhetetlenül gazdagok vagyunk, csak azért kell szegénységben élnünk, mert elvesznek tőlünk mindent." - fogalmazott beszédében Rácz Szabó László a Magyar Polgári Szövetség elnöke.
A résztvevők Szent István szobránál helyezték el koszorúikat, a városban pedig egész hétvégén ünnepi rendezvényeket tartottak. Augusztus 20-án azonban már nem lesznek megemlékezések, Szerbiában ez a nap munkanap.
hirtv.hu
fidesz.hu