Nyolc turista sérült meg Csíkcsicsó közelében
Nyolc magyar turista sérült meg ma az erdélyi Csíkszeredától 10 km-re északra lévő Csíkcsicsó közelében, amikor kisbuszuk letért az útról és felborult. A mikróbuszon 23-an utaztak. Az index.hu írása.
Dátum: 2007-08-19 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:39.655384, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A román közszolgálati televízió (TVR) jelentése szerint a jármű egy szekeret próbált előzni, ám megcsúszott a nedves úttesten, megbillent, majd az árokba borult.
A sérülteket kórházba szállították, szerencsére egyikük sem szenvedett súlyos sérülést, mindannyiuk állapota stabil - adta hírül a televízió.
index.hu
fidesz.hu