Kurd falvakat bombázott iraki területen az iráni hadsereg
Az iráni hadsereg kurd falvakat bombázott iraki területeken - derül ki egy kurd vezető al-Dzsazírának adott interjújából. MNO lapszemle.
Dátum: 2007-08-19 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82709
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:40.278924, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az iráni hadsereg múlt csütörtökön és pénteken kurd falvakat bombázott az iraki-iráni határon - derül ki az egyik kurd vezető katari hírtelevíziónak adott interjújából.
Az interjúból az is kiderül, hogy az iráni bombázók 11 falut lőttek, ahol a Kurdisztáni Munkapárthoz tartózó al-Haját al-Hurra (Szabad Élet) nevű gerillaszervezet fegyvereseit sejtették.
A támadás következtében néhányan megsérültek, és mintegy 200 családnak kellett otthonából elmenekülnie.
A kurd vezető az al-Dzsazírán keresztül kérte az USA és az Irakban működő humanitárius szervezetek mielőbbi beavatkozását. Segítségüket kérte abban is, hogy javítsanak a menekültek életkörülményein, illetve gyakoroljanak nyomást a perzsa államra, hogy az hagyjon fel a további bombázásokkal.
Kun Zsuzsanna, MNO
fidesz.hu