Videoüzenettel adott életjelet magáról az elrabolt nő
Életjelet adott magáról egy afganisztáni magán televízióban vasárnap bemutatott videofelvételen egy német nő, akit előző nap raboltak el Kabul belvárosában. MTI tudósítás.
Dátum: 2007-08-19 16:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:41.270520, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A túsz, aki a képsorokon egy kis szobában ült a földön és haját fehér kendő fedte, Christina Barbara Maier néven mutatkozott be. Ezután felolvasott egy helyi - dari - nyelven írott levelet, miszerint jól érzi magát és elrablói nem fenyegetik, majd a túszejtők követelését tolmácsolva "ártatlan foglyok" szabadon engedését kérte.
A felvételen feltűnt egyik fogva tartója is, akinek arcát fehér turbán takarta, csak szemét lehetett látni. A tört angolsággal beszélő férfi arra buzdította az asszonyt, hogy angolul és dariul egyaránt mondja el az üzenetet.
Az emberrabló közölte, hogy nem a tálibokhoz tartoznak és csoportja, "egy speciális hálózat" afgán fogságban lévő tagjaik elengedését követeli. Hozzátette, hogy a rabok nevét később hozzák a kabuli kormány tudomására magán televíziókon keresztül. "Más követelésünk nincs" - szögezte le.
A túsz felolvasott üzenetében arra kérte a berlini kormányt, hogy tegyen meg mindent azonnali kiszabadulása érdekében. Azonosításképpen közölte férje és apósa nevét is, és megmutatta személyi okmányait a kamerának.
A felvételt délutáni adását megszakítva sugárzó Tolo televízió nem közölte, hogyan jutott a videokazettához és azt sem tudni, mikor készült a felvétel.
A 31 éves nőt, aki az Ora Internationale keresztény segélyszervezet munkatársaként dolgozott Afganisztánban, Kabul kellős közepéről hurcolták el szombaton egy étteremből.
A videofelvételt egyelőre sem a német külügyminisztérium, sem az afgán kormány nem kívánta kommentálni.
MTI - fidesz.hu