Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az államfő kitüntette Erdély katolikus püspökét

A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye megyéspüspöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vette át Sólyom László köztársasági elnöktől. MTI hír.


Dátum: 2007-08-19 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82714
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:41.856809, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Köztársaság elnöke nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a, államalapító Szent István király ünnepe alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozta: a hitélet magyarságmegtartó erejének ápolása, a magyar kisebbség jogai melletti következetes kiállás, valamint a magyarság határok feletti összetartozásának erősítése érdekében végzett tevékenysége, életútja elismeréseként TEMPFLI JÓZSEFNEK, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye megyéspüspökének.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek