Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kedvezménytörvény: megbeszélés Mádl Ferencnél

A köztársasági elnök bízik abban, hogy a felelős magyar politikai erők és a határon túli magyarok képviselői megtalálják azt a megoldást, melynek révén a kedvezménytörvény a nemzetközi jogi elvárásokkal összhangban teljesíti eredeti célkitűzéseit. Ez az államfő sajtóirodájának pénteki közleményében olvasható, amelyet azt követően juttattak el az MTI-hez, hogy Mádl Ferenc hivatalában fogadta Csoóri Sándort költőt, az MVSZ volt elnökét, Duray Miklóst, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának ügyvezetőjét, Dudás Károly szabadkai írót és Vetési László erdélyi értelmiségit.


Dátum: 2003-02-07 18:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7554
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:38.343968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlés szerint a találkozón Csoóri Sándor beszámolt arról: aláírásgyűjtést kezdeményezett annak érdekében, hogy a kedvezménytörvény tervezett módosítása ne eredményezze a törvény kiüresedését, és módosított formájában is őrizze meg eredeti célját. A találkozó kezdeményezői elmondták, hogy a törvény igen fontos új kapcsolatot teremtett Magyarország és a határon túli magyarság között.

Álláspontjuk szerint a törvény jól szolgálta azt a célt, hogy csökkenjen a határon túli magyarok jogi értelemben vett idegensége Magyarországon, és működőképes struktúrákat teremtsen az asszimiláció és az elvándorlás ellensúlyozására.

"A törvény vitalizáló erőt jelent mindazok számára, akik a szabad identitásválasztás elvének alapján meg kívánják őrizni magyarságukat, különösen fontos ez az új kapcsolat- és eszközrendszer a szórványban élők és a komoly gazdasági és szociális gondokkal küzdő közösségek számára" - olvasható a megbeszélés után kiadott közleményben.

A köztársasági elnök - az RMDSZ kongresszusához intézett köszöntőjével összhangban - ismételten bizakodásának adott hangot, hogy Magyarország valamennyi felelős politikusa egyszerre kíván hozzájárulni a kisebbségi magyarság helyzetének javításához és a meglévő jószomszédi kapcsolatok erősítéséhez.

"A cél az, hogy további egyeztetések során olyan módosítás szülessen meg, amely továbbra is megőrzi a törvény nemes célját: a magyarság szülőföldjéhez ragaszkodásának erősítését, kulturális és nyelvi önazonosságának megőrzését, a többségi nemzettel való barátságának szorosabbá tételét" - áll a közleményben.

A dokumentum emlékeztet arra, hogy Magyarország Európában nem az egyetlen ország, amely támogatja határon túl élő honfitársait a kedvezménytörvényhez hasonló jogi instrumentummal.

"Természetes emberi igény, hogy a kisebbségi sorban élő személy nyelvi-kulturális identitása megőrzése érdekében tartalmas és élő kapcsolatot tarthasson fenn anyanemzetével" - tartalmazza az államfő sajtóirodájának közleménye.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek