Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Leader tábor a kisebbségek felzárkóztatásáért

A megyében, de talán az országban is egyedül álló Leader tábor záró kiállításának megnyitó ünnepségét tartották Berettyóújfaluban szerdán délután.


Dátum: 2007-08-21 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82747
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:52.252848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint azt Papp István a kisebbségi önkormányzat vezetője elmondta, az első Bihari Leader Tábor megrendezésére sikeresen pályáztak, s az augusztus 1-4. közötti napokon mintegy ötven cigány gyermek ismerkedhetett meg a térség egy-egy szeglete kulturális és népi kismesterségének értékeivel. A Bihar Sárréti Roma Összefogás Egyesülettel közösen szervezett tábor résztvevői megfordultak Furtán, ahol a híres furtai hímzéssel ismerkedtek meg. Zsákán felkeresték a Rhédey-kastélyt, Bakonszegen megtekintették Magyarország egyetlen kos-temetőjét. Szintén Bakonszegen Balázs János és felesége vezetésével a fafaragás, agyagozás, porcelánfestés és gyöngyfűzés alapjait sajátíthatták el. Az Igazgyöngy Művészeti Iskola tanárai pedig a festés rejtelmeibe vezették be a gyerekeket, akiknek élénk színű vízfestményei az alkotás örömét tükrözték a kiállítás anyagain.

Vitányi István országgyűlési képviselő a felemelkedés igen hasznos útjának nevezte a tábort, mely alkalmas volt arra, hogy értékekkel gazdagodjanak a résztvevők.

Szeifert Ferenc polgármester azt tartotta fontosnak bejelenteni, hogy az önkormányzat azzal járult hozzá a tábor sikeres megrendezéséhez, hogy az utófinanszírozású projekt anyagi forrásait biztosította.

Kovács Zoltán, a megyei közgyűlés tagja, a tábor erősségének nevezte a kulturális értékekkel való ismerkedés mellett a közösségformáló erőt is.

Nyírő Gizella - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek