Környezet- és természetvédő szervezetek tiltakoznak Kóródinál
Dr. Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszternek 31 társadalmi szervezet (27 magyar és 4 horvát) küldte el tiltakozását a balatoni vízpótlás ügyében. A tiltakozást, mely a két nagy Drávával foglakozó szervezet (Dráva Szövetség, Dravska Liga (HR) kezdeményezésére született, elismert nemzetközi és országos valamint horvátországi szervezetek is aláírták, támogatták. A szervezetek tiltakoznak a Rába vagy a Dráva és Mura vizének a Balatonba vezetése ellen - fogalmaz Toldi Miklós, a Dráva szövetség elnöke.
Dátum: 2003-02-07 18:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:38.938790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Miniszter Asszony!
Megdöbbenéssel fogadtuk a hírt, mely szerint az Ön által kinevezésre került balatoni miniszteri biztosnak a legfontosabb feladata a Balaton mesterséges vízutánpótlásával kapcsolatos hatástanulmányok előkészítése lesz. Elfogadhatatlannak tartjuk hogy a balatoni turizmus haszonélvezői utolsó természetközeli állapotú folyóink (Rába, Dráva, Mura) veszélyeztetésével kívánják pótolni a Balaton vízhiányát.
Nyilvánvaló, hogy egy ilyen beavatkozás jelentősen nem csökkentené a Balaton vízhiányát, és nem oldaná meg a Balatonnal kapcsolatos egyéb problémákat sem. Az amúgy is megfogyatkozó vízkészletének elvonásával azonban tovább növelné a felsőbb szakaszon működő vízerőművek és a kavicskitermelés okozta károkat a Dráva és Mura folyón, végveszélybe sodorná a Dráva-völgy különleges természeti értékeit és tovább nehezítené az itt élők amúgy sem könnyű helyzetét.
Egy ilyen beavatkozás nem felel meg sem a természet védelméről szóló jogszabályainknak, sem az Európai Unió víz keretirányelvében megfogalmazott céloknak, a folyók jó ökológiai állapotának helyreállítását előíró rendelkezéseknek.
Alulírott szervezetek tiltakozunk a Balaton vízpótlásának ilyen módon való megoldása ellen. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a Rába, Dráva, Mura folyók közül bármelyiknek is a vizét a Balatonba vezessék!
Aláírók:
Dráva Szövetség
Dravska Liga (HR)
WWF Magyarország
Magyar Természetvédők Szövetsége
Baja Ifjúsági Természetvédelmi Egyesület - BITE
CEE Bankwatch Network
CSEMETE
Drustvo Kneja (HR)
Dunatáj Természet- és Környezetvédelmi Közalapítvány
E-misszió Természet és Környezetvédelmi Egyesület
ETK
Felső-Tisza Alapítvány
Futóhomok Természetvédelmi Egyesület
Gaja Környezetvédő Egyesület
GATE Zöld Klub Egyesület
Holocén Természetvédelmi Egyesület
Kerekerdő Alapítvány
Lanius Természetvédelmi Egyesület
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Zalai HCS
Nimfea Természetvédelmi Egyesület
Ormánság Alapítvány
Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány
Ökorégió Alapítvány a Fenntartható Fejlődéséért
Palocsa Egyesület Élő Környezetünk Helyreállításáért
Pannon Ökológusok Klubja
Siklós és Vidéke Horgászegyesület
Somogy Természeti Öröksége Közalapítvány
Szent László Gimnázium Biológia-Kémia Alapítvány
Udruga Eko-selo Kuzminec (HR)
Zastitarsko-ekoloska udruga "Senjar" - ZEUS (HR)
Zöld Forrás Környezetvédő Egyesület
OS - fidesz.hu