Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A ciprusi vezetők szeptember 5-én újrakezdik a tárgyalásokat

Ciprus görög és török vezetői szeptember 5-én tárgyalóasztalhoz ülnek, és megpróbálják újraéleszteni a békefolyamatot a megosztott szigeten - jelentette be kedden az ENSZ ciprusi szóvivője.


Dátum: 2007-08-21 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:48:54.890422, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tászosz Papadopulosz ciprusi elnök (a ciprusi görögök vezetője) és Mehmet Ali Talat, a nemzetközileg el nem ismert Észak-ciprusi Török Köztársaság elnöke (a ciprusi törökök vezetője) több mint egy éve nem találkozott egymással.

"A két politikus szeptember 5-én délután folytat majd megbeszélést az ENSZ ciprusi különmegbízottjának rezidenciáján" - közölte Brian Kelly. A találkozó tervét egy ciprusi török illetékes is megerősítette.

A Ciprus újraegyesítéséről szóló megbeszélések 2004-ben szakadtak meg, amikor is a ciprusi görögök népszavazáson elvetették a sziget egyesítésére kidolgozott ENSZ-tervet.

A sziget északi része 1974-ben került török megszállás alá. Ciprus megosztottságának megoldása nemcsak az ország belügye, hanem fontos feltétel ahhoz, hogy eredményesek lehessenek Törökország európai uniós csatlakozási törekvései.

MTI- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek