Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A tavalyi katasztrófát nem lehet semmissé tenni

A kormány köteles kárpótolni a tavalyi tűzijáték sérültjeit és halálos áldozatainak családjait - jelentette ki Szijjártó Péter a kormányszóvivői tájékoztatóra adott reagálásában.


Dátum: 2007-08-21 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:49:06.642925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az augusztus 20-ai ünnepséget megelőző állandó kormányzati kommunikációs offenzíva bizonyítja azt, hogy a tavalyi ünnepség alkalmával a kormány komoly mulasztásokat követett el - hangsúlyozta. Ezek a mulasztások pedig - mint azt a korábbi ombudsmani jelentések is felfedték - öt ember halálához, és háromszáz másik megsérüléséhez vezettek - fűzte hozzá a politikus.

"Azzal, hogy most nem történt a tavalyihoz hasonló katasztrófa, nem lehet meg nem történté tenni az egy évvel ezelőtti eseményeket" - hangsúlyozta a Fidesz szóvivője. Márpedig a kormány erőszakos kommunikációjából úgy tűnik - mutatott rá -, hogy a kormányzatnak ez lenne a szándéka.

Kijelentette, a Fidesz álláspontja továbbra is az, hogy a kormány köteles kárpótolni a tavalyi tűzijáték halálos áldozatainak családjait és sebesültjeit, akik azért sérültek meg, mert a Miniszterelnöki Hivatal nem garantálta biztonságukat egy állami ünnepségen.

Cinikusnak és arcátlannak nevezte azt a kormányzati magatartást, hogy Gál J. Zoltán "szakemberek háta mögé próbál bújni az őt ért kritikák elől". Utalt itt arra is, hogy a kormány a tavalyi ünnepség után három "civilt" tett meg bűnbakká, rájuk hárítva a felelősséget.

Szijjártó Péter a sajtótájékoztató második felében - utalva a délutáni Gyurcsány-Kóka találkozóra - kifejtette: a több-biztosítós rendszerről bebizonyosodott, hogy ez a szisztéma az emberek többségének rossz, és kizárólag azoknak jó, akik a saját profitjukká tudják átalakítani az emberek egészségügyi befizetését. Az egészségügy átalakítása csakis arról szól - mutatott rá - hogy ki, és hogyan teheti rá a kezét az egészségügyi kassza milliárdjaira. Tehát - jelentette ki - kizárólag az egészségügyi kassza privatizációjáról szól az az álvita, amit a koalíciós partnerek folytatnak a több-biztosítós modellről szóló egyezkedés címén.

A kormány eddigi intézkedései is nagy károkat okozott már az egészségügyben, ezt mind a betegek, mind pedig az orvosok érzik - hangsúlyozta a politikus. De az igazi tragédiát a több-biztosítós rendszer bevezetése jelentené, ugyanis azzal véglegessé válna az a folyamat, melynek a végeredménye: a megfelelő színvonalú ellátás csak néhányak kiváltsága lenne, nem pedig mindenki általános joga - szögezte le a Fidesz szóvivője.

A Fidesz arra szólítja fel ismételten a kormányt, hogy fejezze be a több-biztosítós modell bevezetését, mely modell minden más országban gondokat okozott, sőt a tőlünk fejlettebb Nyugat-európai államokban most éppen egy olyan modell kialakításával próbálkoznak, melyet Magyarországon a kormány fel akar váltani a több-biztosítós modellel - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek