Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Markó: az identitás hangsúlyozásával kell integrálódni

Európába nem úgy kell integrálódni, hogy feladjuk önazonosságunkat, hanem meg kell keresni azokat az eszközöket, amelyekkel államhatárok nélkül is hangsúlyt lehet adni az identitásnak - jelentette ki Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Székelyföld határát jelző tábla eltávolítása kapcsán.


Dátum: 2007-08-21 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82803
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:49:08.747328, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus erről keddi bukaresti sajtótájékoztatóján beszélt.

Markó az MTI-nek nyilatkozva elmondta: óriási baklövésnek tartja az RMDSZ-szel együtt kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) minisztereinek hozzáállását, akik azt hitték, hogy kedvére kell tenni a román közvélemény nacionalista részének.

Markó emlékeztetett: törvényes rendelkezésekre hivatkozva távolították el a táblát, de szerinte nevetséges, hogy miként kerestek ürügyet erre, s azon vitatkoztak, hogy a tájékoztató plakát szélétől, vagy az azt tartó oszloptól kell számítani a törvényes távolságot.

A román hatóságok hétfő reggel távolították el a Székelyföld határát jelző táblát arra hivatkozva, hogy túl közel helyezték el az országúthoz. A Székelyföld nevét román, magyar és angol nyelven feltüntető, egy székelykaput és két székelyruhába öltözött fiatalt ábrázoló óriásplakát elhelyezésére a Kovászna megyei tanács hivatalosan "reklámtábla" felállítása címén kért hatósági engedélyeket.

Markó szerint barbár módon jártak el az útügyi hatóságok, amikor lángfűrésszel kivágták a felirat oszlopát. Szerinte a megoldást az jelentette volna, ha leülnek megtárgyalni az ügyet, és az úttól egy-két méterrel távolabb helyezik el a táblát.

Jelezte: az RMDSZ nem hőköl vissza, és Székelyföld más bejáratánál is kitesznek majd hasonló jelzéseket, ugyanis a régiónak szimbólumokkal is minél nagyobb súlyt kell adni. "Meg kell nézni, hogyan lehet egységesíteni a különböző falu- és városnévtáblákat is, hiszen meg lehet találni azt a közös szimbólumrendszert, amely a régió egységet kifejezi" fogalmazott Markó.

Felhívta a figyelmet arra a "nagy" ellentmondásra, hogy Romániában már léteznek olyan vidékek - a Barcaság, az Avas vidéke vagy Hátszeg -, ahol megjelölik a hagyományos tájegységeket. Itt a jelzéseknek ugyan nincs etnikai vonzatuk, mint Székelyföldön, de Romániához Kovászna és Hargita megye is hozzátartozik - érvelt az RMDSZ elnöke.

Demeter János, a Kovászna megyei tanács elnöke kedden bejelentette, hogy hatósági engedélyt kértek a Székelyföld-tábla visszahelyezésére.

MTI- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek