Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A külföldi tőkét pénzeli az állam

Mindössze 33 százalékos arányban nyernek a hazai kis- és közepes vállalkozások az állami közbeszerzések több száz milliárdos piacán a pályázatok összértékét tekintve, a többi nagyrészt a külföldi tőkének jut - derül ki a Közbeszerzések Tanácsának adataiból. A magyar Nemzet írása.


Dátum: 2007-08-22 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82810
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:49:11.076802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az itthoni kis- és közepes vállalkozások (kkv) részesedése az első fél évben 622 milliárdos értéket képviselő magyarországi közbeszerzési piacon a meghirdetett pályázatok értékét tekintve mindössze egyharmadnyi, miközben a közbeszerzések jelentős, mintegy 25 százaléknyi visszaesést mutatnak a tavalyi év hasonló időszakához képest - olvasható a Közbeszerzések Tanácsának legfrissebb tájékoztatójában.

A hazai kkv-szektor mellőzöttségét az sem feledteti, hogy a statisztikák szerint a pályázatok többségének nyertesei számszerűen innen kerülnek ki, ám a beszerzési érték tekintetében a lemaradásuk már óriási.

Szabó Anna, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek